MBFW

A Mercedes Benz Fashion Week – Budapest, Magyarország egyik legnagyobb divateseménye. Bloggerek, stylistok, színészek, celebek, divattervezők, volt modellek illetve aktuális modellek, fotósok és üzletemberek jelennek meg minden ősszel 3 napon keresztül, hogy megtekinthessék a soron következő Spring/Summer Collections-t. Volt szerencsém Szegedi Katához, aki a Kata Szegedi tulajdonosa illetve tervezője és találkozhattam kedvenc bloggereimmel is. Nekem óriási élmény volt és nagyon sok motivációt adtak a ruhák, kiegészítők. Különböző témájú kollekciókat tekinthettem meg, amelyek mély gondolkodásba ejtettek engem. Hiszen egy ruhának nem csak szép színe volt vagy jó fazonja, hanem mintha egy gyönyörű kép, esetleg történet bújt volna az összes mögé, így mondhatjuk azt is, hogy a tervezők kész művészek bármilyen szemszögből is nézzük. Nekem a személyes kedvencem Kata Szegedi, Nanushka (szuper érzés volt úgy nézni a showt, hogy tudtam az Ő mellényüket viselem), Je Suis Belle, La Formela és az ezévi Bodymaps is elnyerte a tetszésemet. A Nora Sarman, mint mindig letisztult (többségében) fehér ruhákat hozott szép fejdíszekkel fűszerezve a szetteket. Az utána közvetlen következő Elysian nekem abszolút a 40es évek divatját adta vissza ami elegáns volt, sikkes és nőies. A Celeni show színpompás volt, rózsaszín, kék és annak árnyalatai, zöld, narancssárga színeivel és lenge fazonjaival teljes mértékben felidézte a csodás tavaszi/nyári perceket. A Cukovy bemutatóján nagy hangsúlyt kaptak a glitterek, a csillogós fejdíszek és az absztrakt minták kék, fekete, sárga, fehér színekben megjelenitve. Ezután következett a Société Accelerator Block a Bodymaps, melyet már említettem, a TOMCSANYI, a La Formela végül, de nem utolsó sorban a Kata Szegedi. A Bodymaps fürdőruháinak meleg árnyalatai, magasított derekú fazonjai, fürdődressei illetve bikinijei nagyon el lettek találva a különböző méretű fa hatású strandtáskákkal. A Tomcsányi pár ruhájában még jobban érvényesült a színes absztrakt minta és a nyári sportokat, strandkiegészítőket is magába foglalták egyes darabok. Ezt követte a La Formela show, ami az egyik kedvencemmé vált a 2018.as magyar nyári kollekcióból, érdekes színösszeállításuk és fazonjaik miatt. A garbóruháik és a ceruzaszoknyáik úgy érzem tarolni fognak a nyáron. Ezután Kata Szegedi bemutató következett mely számomra ,,feltette az i-re a pontot” lenyűgöző ruháival. Tetszettek a színek, a nagy kontrasztok, a fazonok és különösen az, hogy pár férfi ruhát is láthattunk a női kollekció mellett. A Je Suis Belle tervezői ez évben is óriási meglepetést okoztak, a holografikus lepelruhájuk láttán majdnem minden vendég elővette a kameráját és megörökítette, nem is egy kattintással. A Konsanszky összes ruhadarabja monokróm volt, mely annyit tesz, hogy csak az alapszínekben (fekete, fehér illetve a kettő keverékében) vonultak fel a modellek. A Nanushka show volt a nap utolsó bemutatója, amely egy csodás nap lezárásához méltó volt teljes mértékben. Maradtak a megszokott pasztell színek, állatminták. Az ez évi Fall/Winter Collectionban sok párducmintához hasonló pulcsival találkozhatunk melyeket farmeranyaggal is kombinált a tervező. Ezek a motívumok kisrészben, de visszaköszönnek a tavaszi kollekcióban is, hiszen a farmer és az állatminta az a két trend ami soha nem megy ki a divatból. Tavaszra es nyárra a Nanushka zebramintás pulcsikat, párducmintás övtáskákat és cipőket, természetesen a Tőlük megszokott földszínű csodákat és pasztell rózsaszínes selyemruhákat hoz nekünk.Ígyhát ezúton is szeretném megköszönni az élményt és tiszteletet nyilvánítani a szervezőknek, a modelleknek, a staffnak és a tervezőknek, hiszen fergeteges showt csináltak.

Nanushka 2018. Spring/Summer:​​​TOMCSANYI 2018. Spring/Summer:​Je Suis Belle 2018. Spring/Summer:Celeni 2018. Spring/Summer:Kata Szegedi 2018. Spring/Summer:​La Formela 2018. Spring/Summer:Bodymaps 2018. Spring/Summer:Elysian 2018. Spring/Summer:

​​​​​​​​​​​

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s